Szállásokra tört be és lazított egy mosonmagyaróvári férfi

Rendőrség

A mosonmagyaróvári rendőrök bravúros gyorsasággal fogták el azt a 24 éves férfit, aki dolog elleni erőszak alkalmazásával egy hotel recepciójába, ezt követően egy apartmanba tört be.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 28-án a hajnali órákban érkezett bejelentés, amelyben a sértett arról értesítette a rendőrséget, hogy Mosonmagyaróváron, a Lucsony utcában található szálloda recepciójának ajtaját ismeretlen elkövető beszakította, és onnan készpénzt valamint különböző tárgyakat tulajdonított el.

Ugyanezen időszakban további jelzés érkezett a rendőrségre, hogy január 28-án kora reggelre virradóra a városban, egy Kígyó utcai apartmanban is betörés történt.

A hotelbe érkező rendőrök a helyszínen a betöréses lopás tényét megállapították, majd annak kamerafelvételeit lefoglalták. Az apartmanban történt intézkedés során az egyenruhások felfedezték, hogy a szálló egyik ágyát valaki használta, illetve különféle rongálások nyomait fedezték fel. A járőrök a helyiségben egy, az első betörésből származó – a szálloda logójával ellátott – fürdőköpenyt találtak, így egyértelművé vált számukra, hogy a két bűncselekményt ugyanazon személy követhette el.

A kamerafelvételek elemzését és értékelését követően a nyomozók szinte percek alatt beazonosították az elkövetőt, aki nem volt ismeretlen az egyenruhások előtt. A rendőrök az ügyben beszerzett adatok, információk alapján megállapították a betörő feltételezett tartózkodási helyét, majd 2023. január 29-én 8 óra 30 perckor Mosonmagyaróváron, a Királyhidai úton található panzió egyik szobájában elfogták a 24 éves helyi férfit, akinek csomagjában megtalálták a Lucsony utcai hotelből ellopott értékek egy részét.

A rendőrségen a fiatalembert a nyomozók dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, illetve lopás vétség kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmények elkövetését elismerte.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a helyi férfit őrizetbe vette, és – mivel ellene több hasonló jellegű bűncselekmény elkövetése miatt van folyamatban büntetőeljárás – az illetékes ügyészség felé előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.