Itt van Orbán bejelentése: bezárhatják a boltot, ahol rendszeresen nem viselnek maszkot a vásárlók

Ország
Koronavírus

Exkluzív interjút adott a Karmelita kolostorból Orbán Viktor, amelyben arra figyelmeztetett, a fertőzöttek száma valószínűleg tovább fog emelkedni, és a halottak számára is figyelni kell.

Annyiban könnyebb most ősszel, hogy van tapasztalatunk. Már jól kiismertük az ellenséget – ismertette az eddigi tapasztalatait.

Orbán szerint tavasszal képes volt az egészségügyi rendszer, hogy megvédje az embereket. Bírta a terhelést.

Őszre egy nyugodt ütemben teljesen fel tudtunk készülni a második hullámra

– véli.

A nemzeti konzultáció alapján mit akarnak az emberek, hogyan védekezzünk. Tavaszhoz képest most sokkal nyugodtabb és magabiztosabb vagyok. Nem egyedül állok a gáton, van mellettem 1,8 millió ember, aki kijelölte a védekezés irányát. Ami ez: Magyarországnak működnie kell. Ne engedjünk, hogy a vírus megbénítson bennünket.

Orbán közölte, az emberek nem akarják, hogy leálljon az ország. Olyan haditervet találtak ki, amely mellett működni fog az ország.

Nem akarnak kijárási korlátozást és digitális oktatást, normális életkeretek lesznek Magyarországon. A dolgok működőképességét fent kell tartani.

Néhány biztonsági szabályt mindannyian tartsunk be: ahol kell, tartsunk távolságot és viseljünk maszkot. Ha valaki rosszul érzi magát, ne menjen közösségbe.

Ha valaki boltban nem viseli a maszkot, akkor a boltost is megbüntetik, harmadik esetben bezárják az üzletet

– említett egy friss döntést példaképpen a miniszterelnök.

Az oktatással kapcsolatban ismét a konzultációra utalt Orbán, amely szerint a szülők normális oktatási rendet akarnak. Ameddig a halálozási számok nem emelkednek, nincs korlátozás.

Számos döntést hoztak és hoznak napról napra, például: a szülők nem mehetnek be az iskolába, október 1-jétől mérik a diákok hőmérsékletét.

Orbán szerint idősek tízezreit sikerült eddig megmenteni. Tízezer ágy áll rendelkezésre, ha sok lenne a beteg.

A gazdaság visszaesésével kapcsolatban elmondta, szerinte a munkahelyek száma nőni fog az év végéig. Egy helyen van komoly baj, ez pedig a budapesti turizmus, ami eddig nagyrészt a külföldiekre épült – mondta Orbán. Úgy véli, Budapesten valamit másképp kell csinálni.

Új miniszter is lesz, aki a családok életszínvonalának “megóvásával” foglalkozik majd. Ez a személy Novák Katalin lesz.

Minden országban magasabb lesz a fertőzések száma, de a jól védekező országokban kevesebben fognak meghalni. Orbán szerint a közép-európai kormányok – a magyar is – meg tudja védeni majd az idősek életét, és megőrzik az ország működőképességét.

A Magyarországot ért külföldi vádakkal kapcsolatban – különösen a német vádakkal kapcsolatban  – azt mondta: Nagy ország, nagy arc. Szerinte Magyarország a jogállamiságot és a médiahelyzetet tekintve is jobb állapotban van, mínt a bíráló országok.

Jött még némi migráncsozás: Orbán szerint Nyugat-Európában beengedik, szinte hívják is a migránsokat, nálunk nem ez lesz, meg kell őrizni az ország “keresztény” jellegét.