Pócsmegyer, 2024. szeptember 17.Az árvízi védekezésben segítő Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter homokzsákot visz Pócsmegyer határában 2024. szeptember 17-én. Ezen a napon a miniszter a védekezésen résztvevő diákokkal találkozott és részt vett a munkálatokban. MTI/Kocsis Zoltán

OVF-szóvivő: kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban

Ország

A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Siklós Gabriella a műsorban elmondta: szombatig tetőzik az árhullám a Dunakanyarban és Budapesten is. Az előrejelzések szerint 850 centiméteren tetőzik majd a Duna a fővárosnál.

Közölte azt is, hogy a vízgyűjtő területeken már nem esik az eső, így az áradásnak nincs utánpótlása, ugyanakkor a hó olvadásából származó víz lassíthatja az apadást.

A Szigetközben már megjelentek az úgynevezett fakadó vizek, de a vízügy munkatársai ezeket figyelik és, ha kell, megerősítik a töltést

– tette hozzá.

A szóvivő azt javasolta azoknak, akik segíteni szeretnék a védekezést, hogy figyeljék az önkormányzatok honlapjait, mert ezeken minden információ elérhető.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a “katasztrófaturizmus” most veszélyes lehet, illetve nehezítheti a szakemberek munkáját: a töltések mostanra átáztak, ezért csak azok mehetnek fel rájuk, akiknek ott dolguk van.

Vízállás-előrejelzés a Duna magyarországi szakaszán, 2024. szeptember 17-23.
vízállás (cm), készültség foka

Siklós Gabriella az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta azt is, hogy a Dunán egyre több helyen harmadfokú a készültség és nagyon gyorsan emelkedik a víz szintje a Dunakanyarban és Budapesten is.

A fővárosban a rakpart szintjét – ami 645 centiméter – kedden 22 órakor érte el a víz, ami szerda reggelre már 683 centiméteren állt.

A Szigetközben csütörtök reggelre, Komáromnál és Esztergomnál pedig csütörtök este, péntek reggel tetőzhet a víz. A fővároshoz közelebb lévő településeknél, illetve a Dunakanyarban pedig pénteken a nap második felében érheti el az ár a maximális magasságát, Budapesten pedig szombaton lehet a tetőzés – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy 2013-ban 891 centiméteren tetőzött az árvíz a Dunán Budapestnél, most körülbelül 850 centiméteres maximális magasságra számítanak.

Emlékeztetett: a 2013-as nagy árvíz óta komoly fejlesztések történtek a Duna Győr feletti szakaszán lévő töltéseken, mintegy 120 kilométer hosszan, így most sok település nagyobb biztonságban van, mint korábban.

(MTI)

Kezdőkép: MTI/Kocsis Zoltán