Rendőrkézen az embercsempész

Rendőrség

A csornai rendőrök elfogtak egy 23 éves szír sofőrt, aki a gyanú szerint egy magát szír állampolgárnak valló férfit akart jogellenesen Ausztriába szállítani-írta meg a police.hu

A Csornai Rendőrkapitányság járőrei a 85-ös számú főút 32+700. kilométerszelvényében – a Rábatamási elágazó közelében – egy német honosságú személygépkocsi vezetőjét és utasait igazoltatták 2020. május 29-én a hajnali órákban. Az ellenőrzéskor a járőrök megállapították, hogy az autót egy 23 éves szír férfi vezette, rajta kívül egy szintén szír nő és férfi utazott a járműben. A sofőr és női utasa német okmányokkal rendelkezett, azonban a másik utas magyarországi tartózkodásának jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudta. A férfi arra hivatkozott, hogy okmányait Németországban hagyta.

A rendőrök mindhármukat elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. Az iratok nélkül utazó férfi meghallgatása során az egyenruhások megállapították, hogy néhány napja még Szerbiában tartózkodott, majd illegálisan jutott be Magyarország területére.

A rendőrök az elfogott illegális migránst – meghallgatását követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói – a sofőrrel szemben – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Elszámoltatása folyamatban van.