Fertőszentmiklósnál fogták el az embercsempészt

Rendőrség

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztály Mélységi Ellenőrzési Alosztály munkatársai – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2022. május 9-én 5 óra 45 perckor egy osztrák honosságú gépkocsit állítottak meg Fertőszentmiklós külterületén, az M85-ös autóút 55. kilométerszelvényben. A járművet egy 33 éves iráni férfi vezette, rajta kívül az autó utasterében 12 – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A járőrök az embercsempészt elfogták, és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A férfival szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.