Sok helyen útlezárás, forgalomkorlátozás nehezíti a közlekedést Budapesten

Helyi hírek Ország

Éjfélig tart a tüntetők akciója, addig nem lesz használható a Lánchíd. Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjéhez több helyen is tüntetések kapcsolódnak, a Fiatalok a Demokráciért nevű civil szerveződés reggel 8 órától éjfélig tüntet a Lándhídnál.

Egész nap tilos megállni:

  • a Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca útvonalon a Clark Ádám tér és a Szarvas tér közötti szakaszon,
  • a Lánchíd utcai parkolóban
  • a Széchenyi téren a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban.

16 órától közös ellenzéki tüntetés indul a Budai Várban lévő Szent György téren. Orbán Viktorminiszterelnök évértékelője apropóján a résztvevők a rabszolgatörvény és a kormány intézkedései ellen demonstrálnak, majd az Állami Számvevőszék épületéhez vonulnak.

Tilos megállni:

  • Pesti alsó rakparton a Markó utcai lehajtó és a Margit híd közötti szakaszon,
  • Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér közötti szakaszon,
  • Deák Ferenc utca mindkét oldalán,
  • Váci utca mindkét oldalán a Szabad sajtó út és a Piarista utca közötti szakaszon,
  • Március 15. téren,
  • Petőfi téren,
  • Apáczai Csere János utca mindkét oldalán,
  • Lendvay utca mindkét oldalán a Munkácsy Mihály utca és a Dózsa György út közötti szakaszon,
  • Váralja utca mindkét oldalán a Palota út és az Attila út közötti szakaszon,
  • Várkert Bazár mélygarázs feletti parkolóban,
  • Palota út mindkét oldalán a Kemal Atatürk sétaút és a Dísz tér közötti szakaszon,
  • Döbrentei utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tér és a Fogas utca közötti szakaszon,
  • Hunyadi János út mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Dísz tér közötti szakaszon, valamint a
  • Budai alsó rakparton a Várkert Bazár alatti parkolóban.

Tüntetés miatt szakaszosan és időszakosan lezárják 13 óra 45 perctől 17 óráig  a Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd útvonalat. 17 órától 18 óráig a Budapest  a Szent György tér – Dísz tér – Hunyadi János út – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – Apáczai Csere János utca útvonalat.